Együtt többet tehetünk.
A Gránit Pólus pályázata intézmények és nonprofit szervezetek számára
A Gránit Pólus Csoport elkötelezett a közösségi szerepvállalásban, 2017 óta minden évben megszervezi Dream Building programját, amelynek célja egy hátrányos helyzetű csoport vagy intézmény támogatása. Az esemény keretében a Gránit Pólus Csoport munkatársai önkéntes munkával járulnak hozzá a kiválasztott intézmény fejlesztéséhez. A kezdeményezés amellett, hogy segítséget nyújt a rászorulóknak, erősíti a közösségi összetartozást és a munkavállalói elköteleződést a jó ügyek iránt. A dolgozók számára kiemelten fontos ez az esemény, amely évről évre nagy érdeklődésre tart számot: jellemzően 70-80 fő vesz részt a programban.
A projekt egyik fő célja, hogy tartós megoldást nyújtson azokban a feladatokban, amelyeket az adott intézmény saját erőforrások hiányában nem tudna megvalósítani. Az önkénteseink magas létszámmal végeznek egy időben, egy helyszínen értékteremtő munkát, ezért előnyben részesítjük a kültéri munkálatokat, ahol jóval több feladatot tudunk elvégezni: például kültéri felújítások, tereprendezések vagy kertépítés.
A cégcsoportban dolgozó kollegák nagy számban irodai dolgozók, de karbantartói csapat közreműködésével szakipari munkát is el tudunk végezni. Fontosnak tartjuk, hogy teret adjunk a kreativitásnak, mert a munkatársaink között sokan ebben igazán kiemelkedőek, például ilyen kezdeményezés lehet mesefigurák festése egy gyermekotthon falaira.
A program során végzett munkálatokat mindig az adott intézménnyel egyeztetve határozzuk meg, figyelembe véve az ő igényeiket és hosszú távú fenntarthatóságukat. Az önkéntes nap keretében a résztvevők elvégzik a felújításokat, de bizonyos előkészítő és utómunkálatokra szakipari partnereket is bevonunk.
A program nem csupán a kivitelezési munkálatokra terjed ki, hanem lehetőséget biztosít felszerelések és eszközök beszerzésére is, amennyiben az intézmény részéről konkrét igény merül fel.
Eddigi tevékenységekre egy példa:
Fóti gyermekváros (2024)
Térkövezés, kertrendezés, virágültetés, magaságyás és egyéb kerti eszközök telepítése, beltéri tisztasági festés, külső dekorációs festés, fürdőszobai elszívó létesítése, szúnyogháló felszerelése.

2025.01.29. – 2025.02.17. 16:00
A jelentkezéshez kérjük, a jelentkezés gomb mögötti kérdőívet töltsd ki.
2025.02.19. – 2025.02.28.
Egyeztetések alapján
2025.02.28.
Munkanemek részletes felmérése és eszközök beszerzése 2025.04.30-ig
2025. júniusban az intézménnyel egyeztetve
Egynapos rendezvény időjárás függvényében 2025. júniusában
Az eredményhirdetést követően várhatóan 2024. március-június időszakban zajlik az esemény előkészítése. A „Dream Building” esemény egynapos program 2025 júniusában.
A programban való részvétel ingyenes.

A Gránit Pólus Csoport Magyarország vezető, magántulajdonban lévő ingatlan-vagyonkezelő vállalkozása, amely több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik az ingatlanpiacon. Kezelésükbe olyan ikonikus létesítmények tartoznak, mint a Westend épületegyüttes, a Papp László Budapest Sportaréna, és a Művészetek Palotája. Ezek az ingatlanok alapvetően határozzák meg Budapest városképét, és látogatók millióinak biztosítanak biztonságos és fenntartható életteret, közösségeket teremtenek, valamint felejthetetlen élményeket nyújtanak.
A vállalat stratégiájának középpontjában olyan fenntartható városi környezet kialakítása áll, amely egyszerre szolgálja a közösségek jelenlegi igényeit és teremt értéket a jövő generációi számára. Komplex és kiemelkedő szaktudásra építve, innovatív megoldásokkal formálja a következő évtizedek fejlődési irányvonalait.
A Scale Impact összeköti a fejlődni képes és akaró impact szervezeteket olyan vállalatokkal, amelyek szívesen támogatnak jó ügyeket. Részben ezekből a vállalati támogatásokból a nonprofit szervezet vagy társadalmi vállalkozás egy fejlesztési folyamatban vesz részt, melynek végén reziliensebbé válik, illetve világos képe lesz arról, hogyan tudja a pozitív hatását megsokszorozni.
Feladatunk, hogy támogassuk a társadalmi és környezeti hatás felerősítését, amelyet az impact szervezetek kifejtenek. A rendszerszintű változásban hiszünk, melyet a résztvevők együttműködésére alapozva lehet elérni.
Ha további kérdésed van a programmal kapcsolatban, vedd fel velünk a kapcsolatot!
A jelentkezés lezárult.

